2011. február 23., szerda

Mit is csináljak most?

Mindenekelőtt egy fontos dolgot le kell szögeznem: a dongalábat kezelni kell! A kezelés és nem kezelés között hatalmas szakadék van. Néha sokkal több mint kezelés és kezelés között. A dongaláb kinézete kezelés nélkül az újszülöttkorihoz hasonló  marad ugyan, csak egyre merevebb, egyre kevéssé korrigálhatóvá válik. 1 éves korra - jóllehet a gyermek  mozgásfejlődését nem befolyásolja érdemben - alig korrigálható már a klasszikus módszerekkel. Ezért nagyon fontos, hogy mielőbb lássa ortopéd szakorvos, lehetőleg gyermekortopéd szakorvos.
A kettő között az alapvető különbség, hogy a gyermekortopéd életvitelszerűen gyerekekkel foglalkozik és  optimalis esetben  jól látja  az egész kezelési peródust maga előtt  - a dongalábat ugyanis az első fél évben  elég aktívan kell kezelni/kontrollálni. Az utóbbi általában felismeri a deformitást és a saját határait is a kezelésben így a kis beteget továbbküldi a szakemberhez. Nem állítom hogy nincs olyan felnőttortopéd, aki nem értene a  dongalábhoz, de a nagy polihisztorok ideje elmúlt, a szakma és a betegségek specialis tudást igényelnek, ezért inkább gyermekortpédet választanék.
Az orvos, amennyiben valóban dongalábról van szó, gipszkezelést fog javasolni. A szűlő megretten és igyekszik mindent megmozgatni, hogy ezt elkerülje. Az orvos később valószinűleg  műtéti szükségességről is beszélni kezd, amire a szülő ismét mindent szeretne csak műtétet ne!
Az egésznek a kulcsa a korrekt tájékoztatás. Ez elsősorban időt jelent, amit  a szülő és az orvos  egymásra szán. Az orvos lépésről lépésre tájékoztatni tudja a a szülőt a betegség lényegéről, a tervezett kezelésről, a kezelési alternatívákról és a szülő is el tudja sorolni a kérdéseit, kételyeit. Ráfordított idő nélkül ez nem megy. Ez szerintem a kezelés sikerességének alfája és omegája.

2011. február 18., péntek

"Milyen csúnya volt a kisbabám dongalába..."

Nos ez az egyik legnehezebben megfogható kérdés. Ugyanis a csúnya, ronda, deformált stb. kifejezések kifejezik ugyan a szülők véleményét, erősen szubjektívek. Hasonló a helyzet a végeredménnyel  vagy az éppen aktuális állapottal is: ugye milyen szép lett a gyermekem lába doktor úr?
Nagyon nehéz ezekre a mondatokra megfelelően reagálni. Mint átlagember én is végigélem családom tagjai irányában az aggódást és biztatom/biztatnom kell a szülőt. Szakemberként azonban jól esne kiegészíteni  a mondatokat, néha legalább kritikus szemmel is reagálni rá.
Nos jó hír, hogy a dongaláb vonatkozásában van azonban olyan pontrendszer, amely képes leírni és ezáltal elégségesen objektivizálni a láb deformitásának mértékét. Ebből következik az hogy egy eleve magas pontszámú (értsd rosszabb) lábdeformitás irányában mások az elvárásaim mint egy minimalis eltérésnél.
Az egyik pontrendszer a Pirani-féle  a másik a Dimeglio-féle. Mindkettő alkalmas arra, hogy  osztályozzuk az eltérés súlyosságát. Ne csak a kinézetét, hanem a feszességét, rigiditását, korrigálhatóságát is. Két ugyanolyannak "kinéző" dongaláb között katagóriányi különbség lehet. Ez természetesen és alapvetően határozza meg a  prognózist.
Azoknak, akik szeretnék beleásni magukat a dongaláb részleteibe ajánlom  ezt a szakmai oldalt. Elsősorban azok látogassák, akik nem a felszínt akarják kapirgálni, hanem szeretnék  megérteni a deformitás és a  kezelés lényegét. Az anyag nagyrésze szakmai és anatómiai ismereteket igényel - de a képek például magukért beszélnek.

2011. február 15., kedd

Dongalábról, orvosi szemmel, kicsit másképpen

A blog célja hogy kapaszodót nyújtson azoknak  akik az Internet világában keresgélnek és nem találnak  megfelelő információt a dongaláb kezelésével kapcsolatban. Azoknak is ajánlom, akik szülőfórumos bejegyzéseket olvasva kihagynak bizonyos vizsgálatokat. Orvosként korrekt információhoz tudom juttatni Őket is. Az információ veszélyes tud lenni ha nincs mellette az ellenoldali vélemény is. A döntés így is azé aki olvassa ezt a blogot .... elovasni nem kerül semmibe.